A totalitás élménye

Fred Espenak szívélyes engedélyével, Kun Mária kitűnő fordításában.
Az eredeti ottlap MrEclipse honlapján olvasható.

"Vannak emberek, akik láttak már részleges napfogyatkozást, és csodálkoznak, miért beszélnek mások annyit a teljes napfogyatkozásról. Részleges fogyatkozást látni és azt mondani, hogy napfogyatkozást láttál, olyan, mintha az operaház előtt állva azt állítanád, hogy láttad az operát; mindkét esetben éppen a lényegről maradtál le."

Jay M. Pasachoff (1983)

Első kontaktus. A napkorong nyugati széle enyhén csorbulni kezd. A napfény mennyiségében a szem nem észlel változást. A csorbuláson kívül semmi nem utal bármiféle rendellenességre. De ahogy a csorbulás mélyen bevágódik a Nap arcába, valami előérzetet kelt. Nem közönséges nap lesz a mai.
Nagyjából az első félórában, amíg a Napnak több, mint a fele el nem sötétül, a változás még lassú. Aztán egyre fokozódó tempóban rendkívüli dolgok kezdenek történni. Az ég még fényes, de kékje kissé tompább. Körülöttünk a Földön fogyni kezd a fény. A következő tíz-tizenöt percben a táj képe fémes, acélszürke árnyalatot ölt.
Ahogy telnek a percek, gyorsul a tempó. Mikor körülbelül negyedóra van hátra a teljes sötétségig, a nyugati ég sötétebb, mint a keleti, függetlenül attól, hogy hol van a Nap az égen. Közeledik a Hold árnyéka. Még ha nem is láttál korábban teljes napfogyatkozást, már tudod, hogy valami elképesztő látvány van készülőben, sőt, már most is annak vagy tanúja - és ez túlmegy a normális emberi tapasztalatokon.
Kevesebb, mint negyedóra a teljes elsötétedésig. A Nap keskenyedő sarlója még tüzesen ragyog, de az ég kékje már szürkéskékké vagy ibolyaszínűvé mélyült. Az ég sötétsége kezd bezárulni a Nap körül. A Nap már nem tölti be fényével az égboltot.
Öt perc van hátra a totalitásig. Nyugaton nagyon jól észrevehető a sötétség: egyre növekvő, amorf, sötét tömeg emelkedik felfelé és terjed szét a nyugati látóhatáron. Olyan, mintha zivatar készülne, de teljes csendben, a távoli mennydörgések moraja nélkül. Aztán a sötétség kezd a horizont fölé kúszni, és alatta sárga vagy narancs színű félhomály jelenik meg. Már látjuk a Hold keskeny árnyékán túl az újjászülető napfényt.
Az események tovább gyorsulnak. A Nap sarlója most izzó fehér szilánk, olyan, mint egy hegesztőpisztoly lángja. Az ég sötétje tovább közeledik a Nap felé, egyre gyorsabban, egyszercsak körülveszi a Napot.
A percek helyett már a másodpercek peregnek. A Nap ragyogó szilánkja erős fehér fény különálló pontjaivá törik szét - ezek Baily gyöngyszemei, a napfény utolsó, a Hold legmélyebb völgyein áthaladó sugarai. A gyöngyökkel átellenben kísérteties kerek sziluett tűnik fel. Ez a Hold sötét széle, opálos fehér derengéssel keretezve, amely udvart képez az elsötétedett Nap körül. Előbukkan a korona, a teljes napfogyatkozás legfeltűnőbb és legváratlanabb jelensége.

Gyémántgyűrű-effektus, a második kontaktus!
Fotó: Fred Espenak ©1998

A Nap zsugorodó szilánkja mentén villódznak a gyöngyök. Mindegyik csupán egy pillanatig tart, aztán előtűnik és új jelenik meg. És most már csak egy van, mint egy gyűrű egyetlen gyémántja. A napfény egyetlen megmaradt kis pontja is elhalványodik, mintha végtelen mélység nyelné el.

Ez a Totalitás, a teljessé vált fogyatkozás.

A Nap helyén most fekete korong van az égen, amit a korona lágy, gyöngyházfényű, körülbelül telehold fényességű derengése vesz körül. Kicsi, vibráló, vöröses alakzatok nyúlnak ki a Hold korongjának keleti szélén, feltűnő kontrasztban a korona fehérségével és a Napot rejtő feketeséggel. Ezek a protuberanciák, a Nap alsó légkörét alkotó forró gáz óriási felhői. Mindegyikük meglepetés; alakra, méretre mind egyedi, mások voltak tegnap, mint amilyenek ebben a pillanatban, és másképpen néznek majd ki holnap.
A Hold árnyékában állsz.
Elég sötét van ahhoz, hogy láthasd a Merkúrt, a Vénuszt és bármelyik fényes bolygót vagy csillagot, amelyik éppen elég közel van a Nap helyéhez a látóhatár fölött. De ez nem az éjszaka sötétje. Ha körülnézünk a tájon, a horizonton, túl az árnyékon, ahol a fogyatkozás már nem teljes, sejtelmes narancsszínű és sárga derengés látszik. A bennünket beterítő sötétségen túli fény könyörtelenül azt az érzést sugallja, hogy az idő véges.

Az 1998. február 26-i napkorona kompozit fényképe
Fotó: Fred Espenak ©1998

Most, a totalitás közepén a korona nagyon tisztán kirajzolódik: alakja és kiterjedése minden fogyatkozáskor más. Csak a szem képes a koronát teljességében felmérni; halvány szálainak, tüskéinek mostani, különleges mintázatát senki sem látta korábban, és ezután sem fogja.
Körülötted a horizont fénye már arra figyelmeztet, hogy a sötétség a vége felé közeledik. Nyugat felé világosodik, míg keleten a sötétség mélyül és a horizont felé ereszkedik. Fölötted a protuberanciák a Hold nyugati szélén tűnnek fel. A szélek fényesednek.
Hirtelen vége a totalitásnak. Megjelenik az első napsugár. Ez az égi gyémánt gyorsan gyöngysorrá tágul, majd újra feltűnik a Nap vékony szilánkja. A Hold sötét árnyéka csendben elsuhan melletted és kelet felé rohan.
Ez az a pillanat, amikor azt kérdezed: Mikor lesz a következő?

©Copyright 1999 by Mark Littmann, Ken Willcox and Fred Espenak. All rights reserved. This material may not be reproduced, published, copied or transmitted in any form, including electronically on the Internet or World Wide Web, without written permission of the authors.

Bővebb információért látogass el ide (a könyv angol nyelvű ajánlója):

Totality - Eclipses of the Sun
Second Edition

by Mark Littmann, Ken Willcox and Fred Espenak