Az Orion (Orion, Ori)

Az Orion, avagy a híres Égi Vadász, a legismertebb csillagkép a Nagygöncöl után. Ez érthető, hiszen jellegzetes alakja - különösen az övet alkotó három csillag, mely szinte pont egy egyenesbe esik - és fényes csillagai vonzzák a tekintetet. Szinte minden kultúrában fontos szerepet tölt be az égen ez a csillagkép - természetesen más-más néven és köntösben. Az egyenlítőről nézve pl. égi pillangónak nézhetjük.

Decemberben este nyolc után a keleti égen látjuk kelésben. A Vadászt alkotó csillagok: a két vállcsillag: a Betelgeuse és a Bellatrix; a három övcsillag, balról haladva: Alnitak, Alnilam és Mintaka; a fejet alkotó hármas csillagcsoport; a két, lábat alkotó csillag, melyek közül a jobb oldali fényes neve Rigel; az öv alatt található kard; a csillagkép jobb oldalán látható csillagív, mely a Vadász pajzsát adják; ezek mind feltűnő csillagok. Ráadásul az Orion egyike azon kevés csillagképeknek, melyekbe könnyű beleképzelni a névadó alakot. (ellenpélda a Kos csillagkép...) Az Orion tartalmaz több gáz- és porködöt, közöttük az Orion-köd a legismertebb; több nyílthalmazt és változócsillagot is találunk itt, ami a Tejút közelségének tulajdonítható.

Az Orionról szóló mitológiák eléggé nehezen rakhatók össze. Orion híres vadász volt, aki hű kutyái kíséretében harcol a Bika ellen, vadászik a Fiastyúkra, és sok más állatra. Ő a Hajnal istennőjének Eosznak (Aurora) a kedvese, de dicsekvése miatt Artemisz a Skorpiót küldte ellene, amely halálos csípésével megölte őt. Az istenek mindkettőjüket az égre helyezték, de Orion még ott is menekül ellensége elől: a Skorpió nyári csillagkép, ezért sohasem látszik együtt a téli Orionnal. Hű kutyáit viszont most is mellette találjuk: ők a Kis Kutya és a Nagy Kutya csillagképek.

Az Orion elsőszámú csillaga a Betelgeuse, az Alfa Orionis. Ez egy gigantikus méretű vörös óriáscsillag: ha a Nap helyére tennénk, majd' a Jupiterig kitöltené a Naprendszert! Mivel életútja végén jár, hatalmas mértékben "pöfékeli" magából a saját anyagát, ami a csillag körül gázfelhőt alkot; emellet a fénye is szabálytalan módon változik. Emlékszem, a 90-es évek közepén alig volt fényesebb az Aldebarannál, a Bika főcsillagánál, ma viszont olyan fényes, mint a Rigel. Ez is a csillag instabilitását bizonyítja, alapot adva azon feltételezéseknek, hogy a csillag hamarosan szupernóva lesz. Mielőtt örülnénk a közelgő látványosságnak: ez a "hamarosan" jelenthet 100.000 évet is! A csillag kb. 430 fényévnyire van tőlünk.

A második számú csillag a Rigel, az Orion Bétája. 800 fényév távolságban lévő többtagú csillagrendszer legfényesebb tagja, egy fehér szuperóriás csillag, mely a Napnál negyvenszer(!) nagyobb tömegű.

Az Orion leghíresebb és leglátványosabb objektuma a híres Orion-köd, más néven M42. Szabad szemmel is látszik, mint a kard középső csillaga, melyet jól megnézve bolyhosnak tűnik. Látcsővel kis ködösséget látunk, melynek közepén egy csillagot is észrevehetünk. Ez a Theta Orionis, mely egy többszörös csillagrendszer, erről egy kicsit később bővebben is olvashattok.

Az Orion-ködöt először 1610-ben Nicholaos Peiresc észlelte, 1880-ban pedig az első köd volt, amelyről élvezhető minőségű fényképet készítettek. (Ehhez 51 percig kellett exponálni a fotolemezre! Ma ez néhány, 20 mp. alatt elkészített CCD-kép összegzésével is sokkal jobban sikerül...)

Az M42-ről egy általános képet láthattok a jobb oldalon: ilyennek látszik egy kisebb távcsőben - no talán a középső rész nem ennyire "beégett", hanem kissé részletdúsabb. Hogy mit lát egy gyakorlott észlelő a sötét, vidéki égen egy nagy távcsővel a ködösségből, nos ezt az alatt lévő ábra mutatja. Figyeljük meg, milyen bonyolult szerkezetű a köd belső területe! Maga a köd egy 1600 fényév távolságban lévő gáz- és porköd. Benne több ezer Nap tömegével egyenlő anyag található, mindez azonban egy kb. 50 fényév átmérőjű térrészben oszlik el. Az esztétikai szépségen túl az Orion-köd az asztrofizikusok számára is rendkívül fontos és érdekes objektum, ugyanis jelenleg is csillagok születne a köd belsejében! Erre mutat példát az alsó kép, melyet az űrteleszkóp készített.

Magát az Orion-ködöt egy többszörös, kék óriáscsillagok alkotta rendszer készteti fénylésre, melynek neve Theta¹ Orionis. Ennek a rendszernek a négy legfényesebb tagja távcsövön át, 50-szeres nagyítással nézve jellegzetes alakban csoportosulnak - így nem csoda, hogy a Trapéz a nevet kapta. Az űrteleszkóp felvétele segít ezt elképzelni. Higgyétek el, gyönyörű látvány.

Az Orion-köd közelében látszik a kisebb testvére, az M43. Hosszú expozíciójú felvételeken jól látható, hogy a két köd valójában egy objektum, csak a közöttük levő halványabb sávot a szemünk nem látja.

Az alakja miatt érdekes az Orion öve fölött balra látszó M78, mely kisebb távcsövekben üstökös alakú. Halványsága miatt kis távcsővel nehéz megpillantani.

Sokkal érdekesebb a Lófej-köd. Ezt a jól ismert alakzatot két köd együttesen adja ki: a távolabbi fénylő ködösség előtt lévő sötét porköd alakja emlékeztet minket a sakk lófigurájának a fejére. Nagy távcsövekkel is igen nehéz megpillantani, nemcsak a halványsága miatt, hanem mert az öv bal oldali csillaga, a Zeta Orionis közvetlen szomszédságában látszik. Számunkra marad a fényképben való gyönyörködés; íme a kép:

A sok-sok órán át készített fényképfelvételek mutatják, hogy az Oriont szinte teljesen beborítja egy halvány ködösség. Ennek a ködnek csak a legfényesebb részei a fent felsorolt csillagközi ködök. Az egész komplexum távolsága 1300-1600 fényév körül van.

Az Orion fejét a Lambda és a Fí¹ és Fí² trió alkotja, melyet szabad szemmel is könnyen elkülöníthetük. Sajnos ezzel a könnyen látható kettőscsillagok sora véget ért, és fényes nyílthalmazok sincsenek az Orionban. A változócsillagai észleléséhez is távcső szükséges- sajnos, hiszen jópár van belőlük! De így is sokmindent láthatunk szabad szemmel.

Gyönyörködjünk hát magában a csillagképben, hiszen az égbolt egyik legszebb csillagképére vetjük pillantásunkat!

A leírás a Föld és Ég 1987/11-es száma, SH-atlasz: Csillagászat, Természetkalauz: Csillagok és Klaus Lindner: A csillagos ég című szakirodalom segítségével készült.